ingyenreklám bannercsere

2012. október 6., szombat

Ijesztő horror játékok PC-re


Itt az október, közeledik a nálunk is lassan meghonosodó Halloween. Talán ennek is köszönhető, hogy mostanság egyre inkább keresettek a tipikusan ijesztgetős,  ijesztő horror játékok nem csak PC-re, de minden platformra. Azonban mivel a felhozatal elég nagy a műfajból, ezért a kört leszűkítjük a PC platformra. Lássuk is, milyen játékokat érdemes beszereznünk, hogyha egy gép előtt ülős rémületre vágyunk.

A lista így is elég terjedelmes, ezért előre vettem azokat, amelyekhez már volt szerencsém.

Condemned: Criminal Origins









A játék 2006. április 13-án jelent meg PC-re. A fejlesztő a Monolith volt. Azt gondolom a csapat sokaknak ismerős lehet és a stílusuk is. A Condemnedben egy nyomozóként kell átrágnunk magunkat a borzalmakon, egy gyilkos után kutatva, melynek félelem faktoráról a 18+-os besorolás is árulkodik.
Számomra ez volt az első Amnesia szerű játék, bár ez csak részben igaz, mert 10-20 percnél tovább biztos nem játszottam vele, ugyanis meggyűlt a bajom az irányítással és a különböző kutató eszközökkel való vacakolással, de ezt tudjuk be annak, hogy akkor tájt azért én is legalább 6 évvel fiatalabb voltam :D


System Shock 2









Talán az első vagy a második rész demójához volt szerencsém. Az kifejezetten nem tűnt ijesztőnek, ezért kicsit értetlenül állok a külföldi forráshoz, amelyből dolgozok. Aki esetleg végigjátszotta, az leírhatná a véleményét kommentben, és ha eléggé felkelti az érdeklődést, akkor még visszatérek hozzá.


Penumbra sorozat









A Penumbra azok közé a játékok közé tartozik, amelyek a legközelebb álnak az etalonként említhető Amnesiához. Akinek tetszett az Amnesia, annak minden bizonnyal ez is fog, persze nem biztos, de egy próbát mindenképpen megér. Mindenképpen a túlélő horror kategóriába lehet sorolni.


Call of Cthulhu Dark Corners of the Earth

Szintén egy Amnesia szerű túlélő horror. Az interneten fellelhető trailerek és végigjátszások alapján igen ígéretes. Amint a képen látható, a Call of Cthulhu világában a hétköznapi emberek sem százasok :D


Dead Space sorozat










A Dead Space sorozatot gondolom nem kell bemutatnom senkinek. Elég új a franchise, annyira, hogy én még csak ki sem próbáltam. Na jó az első résznek már jó ideje, hogy megjelent, de akkor is. Azért a nevéből nyilván kiderül, hogy az űrben játszódó horror akcióban van része a játékosoknak. Ha minden igaz, akkor nem FPS nézetben játszódik, és az önvédelemre szakosodott rettegők örülhetnek, mert szintén rendelkezésünkre áll némi fegyver és lőszer a játék során.


Left 4 Dead 1 & 2









A Left 4 Dead minden bizonnyal sok olvasónak ismerős. Ahogyan a legtöbb Valve játék, úgy ez is gyorsan bedobja magát a játékosok szívébe. A sztori nagyjából annyi, hogy elfoglalták a zombik a földet, és ezt a zombitámadást kell túlélnie az aktuális játékosoknak. Részenként négy túlélővel kell átharcolnunk magunkat a zombi hordákon azért, hogy végül megmeneküljünk és végső soron túléljük. Valószínűleg ezért kerülhet a túlélő horror kategóriába, de az igazi rettegésre vágyóknak nem ajánlom. Ezt a játékot inkább a pörgés, az akció jellemez, ami főleg a többjátékos módban bontakozik ki, azon belül is főleg Versus módban, ahol 4 túlélő és 4 speciális fertőzött méri össze erejét és tudását. Nincs akkora jelentősége a zombiknak, inkább a csapatjáték és a szórakozás lengi körül a játékot, mintsem a rettegés. Ettől eltekintve igazi klasszikus, kihagyni majdnem olyan, mint elfelejteni a Half-Lifeot.


S.T.A.L.K.E.R sorozat









A STALKER számomra egy igazi kedvenc, melynek minden részét izgatottan vittem végig. A játék erőssége, hogy RPG elemeket tartalmaz, egy FPS-hez képest rengeteg eszközt, és persze a Csernobili légkör, mely gondoskodik némi nemű rettegésről is, ezért került a játék a besorolásba. Azért fogalmazok a rettegésről visszafogottan, mert általában a sztori adott részein kerül előtérbe a félelemkeltés, de a játék nagy része mégis csak FPS. De igazából nagyon egyedi légkörben mozgunk, ami szerintem sokak számára tetszhet, ezért ha valaki még nem próbálta ki, akkor mindenképpen ajánlom. Amit még szerintem érdemes hozzáfűznöm, hogy az ez előtt említett játékkal sokkal többet játszottam, mint a STALKER sorozat összes darabjával együttvéve, legalábbis Steam statisztikák szerint, ami nem azt jelenti, hogy hazudtam a minőségről, hanem azt, hogy megunható, ha egyszer végigjátszotta az ember, esetleg végigpróbálta az összes végigjátszást, azután már nem igen akaródzik újra feltelepülni a gépre. Úgy hogy ne várjunk tőle több ezer órás mókát, de egyszer mindenképp érdemes átfutni rajta.


Shadow Man









A régi idők egy nagyon jó játéka. Nem kifejezetten az Amnesia vonalat képviseli, de az atmoszféra mindenképpen a horror kategóriába sorolja. Valamilyen szinten visszataszító  mintsem rettegést keltő, de a sztori és a fordulatos játék menet a gép előtt fogja tartani a játékost, talán még ma is.
A történet arról szól, hogy egy prófécia szerint közelít az apokalipszis, mely bekövetkeztének megakadályozását, csak mi - a főhős - vagyunk képesek megváltoztatni. Ehhez azonban a túlvilágra kell látogatnunk. És vissza is kell jönnünk, mert ebben a játékban oda-vissza fogunk járkálni a holtak és az élők világa között, hogy végül megmentsük a világot. A játék számtalan ügyességi próbát tár a játékosok elé, már már az akkori Tomb Raider sorozatokat megszégyenítően. A játék előrehaladtával a főhős újabb és újabb képességekre tesz szert (pl lávában járás, lávában úszás), melyek további ügyességi feladatok elé állít minket. Abban nem vagyok biztos, hogy annyira sikeres volt a játék akkoriban, mint a Tomb Raider, de hát ennyit tesz ha a fejlesztők nem egy nőt tesznek főszereplővé.


Amnesia: The Dark Descent










Azt hiszem az említett játékok közül, ezzel vannak a legfrissebb élményeim, ami nem véletlen. Szerintem a játék megjelenésével elfoglalta a legjobb túlélő horror játék címét, annak ellenére, hogy nem fogunk minden sarkon szörnyekbe botlani és még csak fegyverünk sem lesz a játék során. A már-már stílus teremtő játékban főhősünk emlékeitől vesztetten ébred fel egy vár falai közt, aki a kiutat keresve folyamatosan nyeri vissza emlékeit, illetve olvas múltjáról. Kik is vagyunk? Mi is történt velünk? Miért felejtettünk el mindent? Persze a játékot rengeteg ijesztő esemény és kiváló grafikai megoldások gazdagítják. Szerepet kapnak még kisebb fejtörők a játékban, melyek megoldásával juthatunk tovább, de ezek nem annyira bonyolultak, hogy visszatartsa a játékost. Nagyon jó játék, tetszeni fog mindenkinek, aki rettegésre vágyik, ízig-vérig túlélő horror.


Doom sorozat









A Doomról gondolom nem kell sokat írnom, alap műnek számít, nem csak a műfajban, de a PC-s játéktörténelem szempontjából is. Biztosan rémisztő volt a maga idejében az első és a második része - persze nem - , de igazán a harmadik része csúsztatja be a sorozatot a túlélő horror kategóriába. Bevallom, nekem sok ponton inkább frusztráló és idegesítő, főleg azért mert mérlegelnünk kell a jéték folyamán, hogy most zseblámpával világítunk a vak sötétbe vagy a fegyverünket tartjuk előre a ránk vadászó impek arcába. Nagyon sötét a játék és most nem az AI intelligenciájára gondolok, egyszerűen tényleg túl sötétre sikerült a játék. Vigaszul szolgáljon, hogy napokon belül megkapjuk a Doom 3 BFG ráncfelvarrást és kiegészítést, mely remélhetőleg orvosolja az említett problémát, meglátjuk. Minden esetre ha valaki kihagyta a Doom 3-at, annak érdemes bepótolnia, főleg akkor ha utálja azokat a túlélő játékokat, ahol minden fegyver nélkül kell bolyonganunk a veszélyesebbnél veszélyesebb helyeken. Itt ilyen nem lesz, ha valamitől megijedsz, legyen az élő vagy holt, addig lőheted ameddig van hozzá lőszered.


Killing Floor

Még nem játszottam vele. Eredetileg egy Unreal Tournament 2004 mod volt, majd 2009. május 14-én jelent meg  PC-re, a Tripwire Interactive fejlesztőcsapatától. A játék alapvetően egy kooperatív túlélő horror FPS, az elmaradhatatlan 18-as karikával.
A sztoriról csak annyit tudok beszámolni, hogy Londonban játszódik, és egy katonai célokra létrehozott klónozó cég "termékeivel" gyűlik meg a bajunk.

White Day: A Labyrinth Named School

Egy iskolában játszódó horror. Akinek több információja van a játékról, attól szívesen várjuk az információkat.

Thief 3: Deadly Shadows 'Enter the Cradle' pálya

Biztos vagyok benne, hogy sok rajongója van a Thief sorozatnak, nekem sajnos nem volt szerencsém hozzá, mindenesetre tudomásomra jutott, hogy a harmadik rész egyik pályája - Enter the Cradle - túlélő horrorokat megszégyenítően ijesztő.

Vampire: The Masquerade - Bloodlines

Van ilyen is.

F.E.A.R sorozat

Népszerű sorozat. A stílust kedvelőknek nyilván nem kell bemutatni.

D

Foggalmam sincs mi ez.

Higurashi No Naku Koro Ni

Foggalmam sincs mi ez.

Obscure I & II

Foggalmam sincs mi ez.

Cold Fear

Foggalmam sincs mi ez.

Silent Hill sorozat

Foggalmam sincs mi ez.

Pathologic

Foggalmam sincs mi ez.

The White Chamber

Foggalmam sincs mi ez.

Darkness Within In Pursuit of Loath Nolder

Foggalmam sincs mi ez.

Resident Evil Sorozat

Foggalmam sincs mi ez.

Alone in the Dark

Foggalmam sincs mi ez.

Phantomagoria 1

Foggalmam sincs mi ez.

Dark Seed Series

Foggalmam sincs mi ez.

The 7th Guest & the 11th Hour

Foggalmam sincs mi ez.

Cryostasis: Sleep of Reason

Foggalmam sincs mi ez.

Bad Mojo Redux

Foggalmam sincs mi ez.

Sanitarium

Foggalmam sincs mi ez.

Planescape Torment

Foggalmam sincs mi ez.

Tension

Foggalmam sincs mi ez.

Nocturne

Foggalmam sincs mi ez.

Nosferatu: The Wrath of Malachi

Foggalmam sincs mi ez.

Shadow of Desteny

Foggalmam sincs mi ez.

Scratches: Director's Cut

Foggalmam sincs mi ez.

The Path

Foggalmam sincs mi ez.

American McGee's Grimm

Foggalmam sincs mi ez.

I Have no Mouth, and I Must Scream

Foggalmam sincs mi ez.

The Suffering Sorozat

Foggalmam sincs mi ez.

American McGee's Alice

Foggalmam sincs mi ez.

Echo Night Sorozat

Foggalmam sincs mi ez.

Chzo Mythos

Foggalmam sincs mi ez.

Says No Uta

Foggalmam sincs mi ez.

The Dark Eye

Foggalmam sincs mi ez.

Demonophobia

Foggalmam sincs mi ez.

Hanakanmuri

Foggalmam sincs mi ez.

Prisoner of Ice

Foggalmam sincs mi ez.

Eversion

Foggalmam sincs mi ez.

Shadow of The Comet

Foggalmam sincs mi ez.


A listát és a leírásokat olvasói visszajelzések és későbbi tapasztalat szerzés után frissíteni fogom. Ha tudtok új játékokról, amelyek relevánsak a témában, akkor azokat is hozzáadom.

1 megjegyzés:

A Dead Space trilógia fényévekkel jobb bármelyiknél!

Megjegyzés küldése